2014. október 26., vasárnap

London

Az időjárás nem nagyon kedvez nekünk, így el kellet halasztanunk a családi kiruccanást. Az autóból mosolyogva nézek ki a hideg, esős Londonra. Már várom, hogy otthon legyünk. Lefárasztott ez a nap, még ha nem is sikerült a kis családi nap. Örülök, hogy végre hazajöttünk, Los Angelesből. Már hiányzott London. Anya a munkája miatt sokat utazik, ahová rendszerint magával szokott vinni minket. Persze örülök neki, nem arról van szó. Holly megismerkedett egy fiúval Los Angelesben, és azóta is tartják a kapcsolatot, aminek örülök, hisz végre boldognak látom a húgom, ami nekem is mosolyt csal arcomra. Rég volt már, hogy így áradozott volna, egy fiúról is. De nem bánom. Ha ő boldog én is az vagyok. És azt hiszem ez fordítva is így van. Az autó befordult a mi utcánkba, majd nem sokkal később meg is állt. Hollyval szinte egyszerre szálltunk ki, a meleg autóból. Fejünkre húztuk cipzáros pulcsink kapucniját, majd egymásba karolva siettünk a mi kis kuckónk felé. A kulcsot a zárba illesztettem, majd elfordítottam benne, és besiettünk a szakadó eső elől. A kulcsokat letettem a cipős szekrény tetejére, majd levetve a vizes pulcsit, a konyhába igyekeztünk. Elővettem a szekrényből három bögrét, majd a csap alá vittem őket. A porcelán tárgyakba forró gőzölgő vizet engedtem, majd egy - egy gyümölcsös teafiltert tettem bele, és természetesen citrom levet s cukrot. Elkevertem, majd az egyik bögrét a velem szembe ülő húgom elé tettem.
-Köszönöm. - mosolygott rám, majd kortyolt egyet az ízes folyadékból. Mosolyogva néztem húgom minden mozdulatát, miközben kezem a jól átmelegedett bögrére tapasztottam.
-Nem így terveztem ezt a mai napot. - jött be anya is, majd leült Holly mellé. Automatikusan tettem le elé is a teát, amit egy mosollyal köszönt meg.
-Semmi baj anya, ez nem a te hibád. Majd bepótoljuk máskor. - mosolyogtam édesanyánkra. Bólintott egy aprót, majd beleivott az elé tett teába.
-Nagyon finom lett, köszönöm. - dicsért meg, amit egy félénk mosollyal nyugtáztam. Jó volt hallgatni ahogy az esőcseppek kopognak az ablakon, majd egymást beelőzve folytak le az átlátszó üvegen. A teám kezdett hűlni, így jobbnak láttam, ha elfogyasztom. Mikor kiürítettem a bögrét, gyorsan elmostam, majd a helyére tettem.
-A szobámban leszek, ha kellenék. - tájékoztattam családom, majd a lépcső felé lépkedtem. Felmentem rajta, majd végigvonultam a folyosón, s végül a szobámba kötöttem ki. Gyorsan a gardróbom felé vettem az irányt, ahonnan elővettem egy fekete vastag cicanadrágot, és egy sötét kék kötött felsőt, ami térdemtől kicsit fentebb ért, majd a fehérneműs fiókom felé vettem az irányt. Kivettem belőle a fontosabb dolgokat, majd bementem a fürdőszobába. Lehámoztam magamról a vizes ruhákat, majd megnyitottam a tust és beálltam alá. Teljesen ellazított, ahogy a már - már forró vízcseppek végigfolytak meztelen testemen. Tenyerembe nyomtam egy kis gyümölcs illatú tusfürdőt, majd elkentem bőrömön. Mikor már kellő képen habos voltam, szemeim lehunytam s a vízsugár alá álltam. Lemostam magam,majd elzártam a csapot, s kiléptem a kabinból. A fürdőszobát teljesen beborította a pára. A törülközőt magam köré csavartam, s a mosógéphez sétáltam. Meztelen talpamnak finom,kellemes érzést adott a padlón lévő puha szőrmés szőnyeg. Megtöröltem még vizes testem, majd belebújtam a jó meleg ruháimba. Hajam átfésültem párszor fejem tetejére egy kontyba kötöttem, és visszamentem szobámba. Belebújtam a mamuszomba, majd leültem az íróasztalomhoz. Bekapcsoltam fehér - rózsaszín laptopom, majd felnéztem a közösségi oldalakra. Csipogtam, majd frissítettem és kikapcsoltam a gépet. Bebújtam a párnákkal teli ágyamba, majd kerestem valami jó vígjátékot a tévében. Elhelyezkedtem kényelmesen,plüss plédemmel betakaróztam, majd fejem a párnák közé nyomtam s belemerültem a filmben.

*Justin szemszöge*

A közel másfél órás koncert után fáradtan mentem le a színpadról, miután elköszöntem a rajongóimtól. Az egyik ügyelőtől elvettem az üveget amit kitartóan nyújtogatott, majd a nyakamba tettem egy törülközőt.
-Jó volt kölyök. - robogott oda menedzserem hatalmas vigyorral az arcán.
-Ezzel nem mondtál újat. - vigyorogtam én is. Benji szemöldökét összeráncolta, majd lemondóan intett egyet. Én csak megforgattam a szemem, majd a kezébe  nyomtam a még félig lévő flakont, majd megtöröltem az arcom.
-Menj öltözz át, még ma indulunk. - kapta elő telefonját Benji. Szemeim a kétszeresére nőttek.
-Mi, még ma ? - néztem rá furcsán. - Nem úgy volt hogy holnap ? - túrtam bele hajamba.
-Változott a terv. De menj már, egy óra múlva indul a gép ! - kezdett el tolni az öltözők felé. Megráztam a fejem, majd lenyomtam a kilincset, és beléptem a helységbe. Orrom megütötte a fellépő ruhák jellegzetes illata. A törülközőt ledobtam a kanapéra, majd kerestem valami elfogadható szettet és a fürdőbe mentem. Gyorsan lezuhanyoztam, majd megszárítottam vizes hajam, és felöltöztem. Felzseléztem a hajam, spray és kész is voltam. Összeszedtem a cuccaim, majd kiléptem az öltözőből. Megkerestem a többieket, majd elindultunk a hosszú folyosón egyenesen, közben pedig a telefonom nyomkodtam. Nem nagyon figyeltem senkire, csak mentem testőreim után. Az egyetlen amit most szerettem volna, az az hogy az ágyamba legyek, és másnap délig fel se kelljen kelnem. De az még sajnos nem most lesz. Amint kiértünk az épület elé, a rajongók sikítozni kezdtek,mire elmosolyogtam magam. Egy - két emberrel csináltam gyorsan egy képet, majd aláírtam pár füzetet, és beszálltam a kocsiba és elindultunk a reptér felé. Az odavezető egy órás utat végig Twittereztem. Szerencsére nem voltak fotósok a LAX előtt és nem voltak sokan. Mondjuk nem csodál 23.00 órakor. Kiszálltunk, majd bementünk a nagy épületbe. Elintéztünk pár dolgot majd, kimentünk a kifutópályára. A magángép 10 perc múlva indul, így felszálltunk. Levágódtam az ablak melletti ülésbe, majd bekötöttem magam- csak úgy mint a többiek is - és vártuk a felszállást ami hamar el is jött. Szemeim már ragadtak lefelé így beletúrtam hajamba megdörzsöltem a szemem majd elhelyeztem fejem a kényelmes bőrülésnek döntöttem majd lehunytam szemem. Csak teljen el gyorsan ez a 11 óra.

2014. október 24., péntek

Szereplők


 
 
 
 
 
 - A döntéseink tesznek minket azzá, akik vagyunk. Arra jöttem rá, hogy ha feladjuk legáhítottabb szenvedélyünket azért, amiről úgy gondoljuk, még inkább akarjuk, a végén nagyon nyomorúságosan érezzük magunkat. Nem tudom, hogy mi a helyesebb: feláldozni magunkat egy jobb jövőért, vagy máról holnapra élni, kockáztatva azt, hogy nem lesz semmilyen biztosítékunk.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 - Olykor szükséged van valami újra az életben. Ha adódik egy lehetőség, akkor meg kell ragadnod azt.  Ha nem tudsz változtatni két dolog között, választhatsz mást is helyettük, vagy azt, hogy mindkettő teljesüljön. Nem számít, mit választasz. A lényeg, hogy tudd, mit akarsz és mit szükséges tenned, hogy elérhesd azt, amit szeretnél.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
További szereplők :